Petörke tó

Helyi horgászrend

Horgászrend a Petörke- Völgyi víztározón2024

  1. A horgász a horgászat megkezdése előtt köteles megismerni és a horgászat során betartani a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (Hhvtv.) és a végrehajtására kiadott 133/2013. (XII.29.) VM rendelet (Vhr.) rendelkezéseit, valamint az Országos Horgászrend és a helyi horgászrend szabályait.
  2. A horgászat gyakorlásának alapvető feltételei közé tartozik az érvényes horgászokmányok megléte és azok a horgászhelyen történő mindenkori biztosítása.
  3. A területi jegy kiadójának előírása alapján a horgász köteles a területi jegy elidegeníthetetlen mellékleteként a helyi horgászrendet, vagy annak kivonatát magánál tartani.
  4. Beíró füzet használata/amely a Petörke vendéglő mellett található/ kötelező érkezéskor és távozáskor. /Olvasható beírás! /
  5. Gépkocsival parkolni az arra kijelölt parkolókban, valamint a tó keleti oldalán a műút mellet, a műút és a domboldal közötti füves területen lehet. A tó nyugati oldalán a kövesút jobb szélén a KRESZ szabályainak megfelelően, valamint a telektulajdonosok szabad mozgását biztosítva, szintén a kijelöltparkolóbanlehet.AhorgásztópartjátgépkocsivalmegközelíteniésottparkolniTILOS. A tó Dél-nyugati részén az úgynevezett félsziget magántulajdon a tószéléig.
  6. A félszigetről engedélyezett a horgászat a kijelölt kímélő területig. Gépkocsival a félsziget felső részén az út mellett lehet parkolni.
  7. A tó hátsó részén lévő nádas öböl halkímélő terület, ezért ott horgászniTILOS!
  8. A kijelölt strand területén a fürdési idényben a tó mindkét oldalán, június 01.-től szeptember 01-ig 7.00-22.00 óra közötti időben Horgászat Tilos!
  9. Tilos a gátról etetni éshorgászni.
  10. Januári 01.napjától december 31-ig minden nap 05 órától 22óráig engedélyezett a horgászat.
  11. Május 01. napjától szeptember 30. napjáig minden péntek és szombatnyitott az éjszakai horgászatra, valamint a fent említett időszakban hétköznapokon 5- órától 24 óráig lehet horgászni.
  12. Május 1.- és szeptember 30 között péntek és szombati napokra éjszakai napi területi engedély váltható 17:00 és 10:00 között, kizárólag HE tagsággal rendelkező taggal együtt lehetséges.
  13. Ifjúsági, gyermek, valamint napi területi engedéllyel és turista jeggyel rendelkező horgász 05-22 óráig horgászhat.
  14. A horgászkészségek mellett az egyesületi tagsággal rendelkező horgász alkalmilag 1 db, maximum 1 m2 felületű csalihalfogó emelőhálót is használhat, kizárólag a számára a horgászathoz szükséges, 15 cm-nél nem nagyobb – fogható – csalihalak gyűjtésére.
  15. A drótszák használata tilos.
  16. A horgászatra jogosult két bottal horgászhat, készségenként két horogtű használható, kivéve sporthorgász, aki egy horogtűvel horgászhat, turista jeggyel egy készség két horoggal használható, mérleg mérőeszköz és pontymatrac,valamint a hal kiemeléséhez a merítőháló használata kötelező. A halőrök ellenőrzése során a felsorolt eszközök közül bármelyik hiányzik, az a területi engedély bevonását vonhatja maga után.
  17. Békés hal horgászata esetén a fonott zsinór használata Tilos! (Dobóelőke, valamint horogelőke használható fonott zsinórból.)
  18. Sportjeggyel ragadozó halra csak pergető módszerrel engedélyezett a horgászat!
  19. Fajlagos tilalmak az országos rend szerint vannak.Méretkorlátozások: Ponty esetében az elvihetőminimum 35cm, max 4Kg.Amur esetében a minimum elvihető méret 40cm max5kgvalamint a 3kg feletti süllőt tiloselvinni, harcsa esetében a minimum elvihető súly 5Kgmax 150cm!A méret és súlykorlátozással védett halakat kíméletesen vissza kell helyezni a tóba.
  20. Egyesületi tagokvalamit napi területiengedéllyel 2db nemeshal és 3kg egyéb hal vihető el.
  21. Egyesületi tagoknakheti 6 db nemes hal vihető el.
  22. Az éves 30 db nemes hal-max 60kg (Ebből süllő, harcsa legfeljebb5-5db lehet,a harcsa súlya nem tartozik bele, de a darabszámba igen!) megfogása után a területi engedély érvényét veszti, utána új területi engedély váltására van lehetőség.
  23. Ifjúsági horgász 15 db nemeshalat (amiből ragadozó maximum 3db), foghat, az összsúly maximum 30 kg lehet.
  24. Egyéb nemeshalnak számít az amur is ( össz kg-ban és darabszámban is beleszámít)
  25. Ragadozóhal-horgászatnál az indokolatlan nyeletés tilos, a harcsa esetében 1db 1-es és 1db 3-as horog használható.
  26. A pergető horgászat engedélyezett.
  27. Gyermek horgász évi4 db nemes halat és napi 2 kg egyéb halat foghat. /napi 1db nemeshal/
  28. Gyermek csak felnőtt felügyeletével, egy készséggel horgászhat. /tetszőleges módszerrel/
  29. Az úgynevezett koi ponty /sárga/ elvitele TILOS!
  30. Méretkorlátozással és fajlagos tilalommal védett hal elvitele vagy annak kísérlete egyesületi tagoknál az egyesületből való kizárást vonja maga után!
  31. Az általános parti horgászatra engedélyezett szakaszokon – helyfoglalásra, foglalt helyre vonatkozó külön halgazdálkodási hasznosítói előírás hiányában – az érkezés sorrendjében bármely szabad hely elfoglalható. A külön nem kijelölt horgászhelyek közötti legkisebb előírt távolság – a szomszédokkal történő előzetes megegyezés hiányában –2.5 méter. Foglalt hely horgász általi létesítése közterületen tilos.
  32. A horgászhelyen a készségek bedobása, elhelyezése csak úgy történhet meg, ha az másokra nem jelent balesetveszélyt.
  33. A horgászhelyen, illetve a horgászat során a természet védelmének szabályai értelmében a horgászati tevékenységen túl tilos a helyi élővilág állapotának, minőségének bármilyen megváltoztatása, zavarása, a víz szennyezése és a szemetelés bármilyen változata. A természeti és az épített környezet megóvása, a tisztaság fenntartása a használók kötelessége, kártérítési felelősség vállalása mellett. A vízparton-kifejezet halgazdálkodási hasznosítói, üzemeltetői engedély hiányában-csak fém és műanyag bottartó használható.
  34. A horgász halpusztulás, víz- és környezetszennyezés észlelése esetén köteles annak azonnali, a halőr vagy a halgazdálkodási hasznosító felé történő bejelentésére. (06204164745 vagy 06704239346 telefonszámon.
  35. Az elvihető hal horgászhelyen történő konyhai előkészítése TILOS. Szemetelésnek minősül a cigarettacsikk és a szotyola-maghéj, valamint a rágó eldobása is. Kutyatartásnál a keletkező hulladék szemétként történő kezelése kötelező. A halgazdálkodási hasznosító rendelkezése, ha a keletkezett szemetet a horgászat befejezése után minden horgász köteles haladéktalanul elszállítani.
  36. Mások zavarása, a túlzott zajkeltés minden formája tilos. Állóvíz jegén a lékhorgászat csak ott lehetséges, ahol az nem tiltott és a jég legalább 10 cm vastag, nem olvad és nem A horgász a kivágott léket a horgászat befejezése után köteles minden esetben jól láthatóan megjelölni.
  37. Az egyes horgászati módszerek és eszközök alkalmazása, műcsalis és behúzós horgászat engedélyezett. Etetőhajó használata Tilos!
  38. A gyári műcsalik rögzítési pontok szerinti horogszámának növelése, egy horog alá újabb horog rögzítése, a külső akadás elősegítése céljából történő átalakítása tilos.
  39. A horgászat során a bevetett horgászkészségeket őrizetlenül hagyni, vagy azok felügyeletét másra bízni tilos. A kifogott hal tetszőleges megjelölése, csonkítása tilos.
  40. A szabályosan kifogott és így megtartható halak cseréje, a vízparton, horgászhelyen belüli átadása és ajándékozása, valamint a kifogott hal értékesítése tilos.Cserén azt kell érteni, amikor a hal már szákba (ragadozó esetén szájbilincsre) került és azt a horgász a horgászhelyén a később kifogott halra kívánná átcserélni.Átadáson ingyenes halátadás értendő egy másik, szintén horgászati jogosultsággal rendelkező személy részére. Ajándékozáson egyhorgászati jogosultsággal nem rendelkező személy részére történő átadás értendő. Értékesítésen a hal ellenérték fejében történő átadása értendő, az átvevő személyétől függetlenül.
  41. A horgász erkölcsi és etikai kötelessége más horgász segítése, a tapasztalatok átadása, az idős horgásztársak és a gyermekhorgászok támogatása.
  42. A horgászfotók elkészítésekor ügyelni kell arra, hogy esztétikus, a hal megbecsülését is kifejező fényképek készüljenek el. A horgász a területi jegy jogosultjaként a horgászat megkezdésével tudomásul veszi, hogy
  43. köteles a halőri intézkedések betartására, az ellenőrzés során az együttműködésre,
  44. róla – külön jogszabályi feltételek fennállása esetén – a hivatásos halőr kép-, video-, hangfelvételt készíthet,
  45. jogosulatlan horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény, a területi jegy hatálya alá tartozó vízterületeken elkövetett szabálysértés kapcsán kiszabott jogerős halgazdálkodási hatósági bírság, vagy eltiltás esetén, továbbá a helyi horgászrendben meghatározott, bizonyított szabályszegési esetekben a területi jegye visszavonásra kerülhet, illetve a területi jegy váltásától a maximum 5 évre eltiltható.
  46. A Hhvtv. szerinti felhatalmazás alapján a halgazdálkodásra jogosult a visszavonást, illetve az eltiltást, mint szankciókat csak akkor alkalmazhatja, ha azokat a helyi horgászrend tartalmazza.
  47. A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó kiemelt cselekmények és az eltiltás mértéke:

 

Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény (pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése

3-5 év

Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása

Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata

1-5 év,

de legalább az eltiltás idejének a duplája

Felső méretkorlátozás megsértése

1-5 év

Darabszám korlátozás megsértése

Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés

1-3 év, de legalább az eltiltás ideje

Hal jelölése, csonkítása

1-3 év

A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása)

Tilalmi idővel védett, vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása

1-3 év

Alsó méretkorlátozás megsértése

Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Egyéb, helyi horgászrend horgászati szabályait érintő szabálysértés

3 hónap-1 év

 

  1. Haltelepítések és horgászversenyek alkalmával az egyesület vezetősége általános horgászati tilalmat rendelhet el.
  2. A területi jegy kiadója, illetve a halgazdálkodási hasznosító horgászszervezet, mint jogi személy az általa kezelt területeken bekövetkezett balesetekért és károkért felelősséget nem vállal, egyben kártérítési kötelezettségét kizárja.
  3. Az érvényes Magyar Horgászkártyához kapcsolódó horgász balesetbiztosítás feltételeiről a MOHOSZ ad tájékoztatást.
  4. Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a horgászatra, a halgazdálkodásra, a hal védelmére, a környezet- és természetvédelemre, valamint a rendészeti tevékenységre vonatkozó jogszabályok és MOHOSZ szabályozások, továbbá az egyesületi fegyelmi szabályzatok előírásai és rendelkezései az irányadók.

Állami jegy és Területi engedély váltható:

  • Balla János – 06204164745 (Bárdudvarnok Váci Mihály utca 36)

 

Napi területi jegyváltható:

  • Bárdudvarnoki Presszóban (Fő út mellett) 6-22 óráig
  • Kaposvár Vásártéri úton a horgászboltban

 

Éjszakai napi területi engedély igénylés:

  • Balla János – 06204164745Gresa Krisztián – 06704239346